További cikkek

Diplomamentés: elkezdődött a regisztráció
Megnyílt a hét elején a diplomamentő program regisztrációs felülete az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján, amelyik az Ofa.hu internetes címen érhető el. Mint megírtuk,...
Ajánló
A mai lapszám legfontosabb hírei:
Kövér: Egyetlen magyar ügy létezik, a megmaradás és gyarapodás ügye
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott...
Pásztor Albert miatt távozik a DK-ból Hell István
Az ismert újságíró, jogvédő, aki egykor a Szociális Minisztérium antiszegregációs szakértője is volt, kilépett a Demokratikus Koalícióból. Hell István, aki tavasszal a DK országgyűlési...
Két előállított az idei Pride mérlege
Szigorú biztonsági intézkedések mellett vonultak végig az Alkotmány utcából az Andrássy úton át az idei Budapest Pride Fesztivál felvonulásának résztvevői. Az Alkotmány utca és a Kossuth tér...
MSZP: közmunka helyett szociális szövetkezeteket
Az MSZP közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezetek támogatását javasolja a kormánynak - mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szombaton, a szövetkezeti...
Ajánló
A mai lapszám legfontosabb hírei:
Távozik a Klik vezetője, Marekné Pintér Aranka
Lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésének első szakasza. Marekné Pintér Aranka elnök közös megegyezéssel július 15-én távozik posztjáról – tudatta a köznevelési...
Jóváhagyás a Háztól a kancellári rendszer hazai bevezetéséhez
Az Országgyűlés a nyári ülésszak utolsó ülésén az oktatási törvények módosítását is megszavazta.
„Együtt kell küzdeni Budapestért”
Ideális viszony legfeljebb férfi és nő között lehet, más kapcsolatokban, így az ország és a főváros között elképzelhetetlen – mondta a lapunknak adott interjúban Tarlós István...
Miskolcon ismét Kriza Ákos a Fidesz jelöltje
Kriza Ákos (képünkön), Miskolc jelenlegi városvezetője lesz a Fidesz polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson – közölte tegnap Sebestyén László.
Pályázati kiírás a diplomák kiváltására
Elindul a pályáztatás július 14-én az úgynevezett diplomamentő programra, jelentkezni az év végéig lehet. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. felhívásán azok...
Távozik a Klik éléről Marekné Pintér Aranka
„A köznevelési törvényben foglaltak szerinti egységes fenntartói gyakorlat kialakításával lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésének első szakasza. A kormány...
Zsidómentő magyar tisztre emlékeztek
A soá is elfoglalta méltó helyét történelmünkben legnagyobb nemzeti tragédiáink között, miénk a szégyene, a vesztesége, s a gyásza is – jelentette ki tegnap Hende Csaba Koszorús Ferenc...
Új ügyvezető a budapesti hitközségnél
Az előző, sikertelen próbálkozás után a csütörtök esti közgyűlésén új ügyvezető igazgatót választott a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), Schwezoff Dávid közgazdász személyében. A BZSH...
„Atomjaira hullott szét a baloldal”
„Az egész átalakításnak az a lényege, hogy a pártpolitikát kiszedjük az önkormányzati rendszerből” – mondta lapunknak Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a budapesti választási...
Külön utakon az Együtt–PM
Az Együtt-PM akadályozza a baloldali pártok fővárosi megállapodását. A Fidesznek már megvannak a jelöltjei, s ha egy-két héten belül nem születik egyezség a főpolgármester-jelöltről, a...
„Senki ne sértődjön meg azon, hogy vita esetén a főváros mellé állok”
Ideális viszony legfeljebb férfi és nő között lehet, más kapcsolatokban, így az ország és a főváros között elképzelhetetlen – mondta a lapunknak adott interjúban Tarlós István, aki...
Jobbik: az Országgyűlés ítélje el Kijev kelet-ukrajnai fellépését!
A Jobbik parlamenti frakciója pénteken kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban ítélje el "a kijevi kormány utasítására folytatott kelet-ukrajnai népirtást és az ahhoz nyújtott nyugati...
Nyelvpótlék járhat a jelnyelvi tudásért
A nyelvvizsgát tevőkhöz hasonlóan a magyar jelnyelvi vizsgával rendelkezőknek is nyelvpótlék járna a közszférában - mondta ismertetésében Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a...
Astellas-díjat kaptak az év egészségügyi szakdolgozói
A pályázatokat a négy legnagyobb, egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett hazai egyetem, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Hospice Alapítvány és az...
Távozik a Klikk elnöke
Távozik posztjáról Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke - erősítette meg az index.hu információit az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az...
Horn Gyula szobrot kapott
Az egykori miniszterelnök szobrát pénteken Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren avatták fel. Horn Gyula egész alakos portrészobrát Tóth József leplezte le. A szoboravató ünnepségen számos...
A felsőoktatásban sok a kedvező változás
Állami fenntartásba kerül a Pető Intézet, önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, és a felsőoktatási intézményekben bevezetik a kancellári rendszert. Ezen kívül a...
Kriza Ákos a Fidesz miskolci polgármesterjelöltje
A borsodi megyeszékhely jelenlegi polgármestere, Kriza Ákos a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje az őszi választáson.
Reklámadó: Szigorodtak a feltételek
Az Országgyűlés pénteken 151 igen, 35 nem szavazat mellett fogadta el a fideszes L. Simon László indítványát, amely a június 11-én megszavazott törvényt módosítja. Ennek lényege hogy csak akkor...
Szociális bérlakásba költözhetett hét hajléktalan Újpesten
A Twist Olivér Alapítvány, a Habitat for Humanity Magyarország, és a kerületi önkormányzat segítségével hét, eddig ártérre épített kunyhóban élő hajléktalan költözött pénteken...
Napi Aktuális ajánló
A pénteki  Napi Aktuális témái:  Kifütyülések: Sneider és Molnár is kifütyülte Göncz Árpádot. Borok Útja: Augusztusban ismét megrendezik a Borok Útja Rallye-t. Több évet is kaphat...
Gőgös: Fazekasnak felelnie kell a lépfenefertőzés elhallgatásáért
A szocialista Gőgös Zoltán szerint több kérdésre is válaszolnia kell Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek a Tiszafüred közeli lépfenefertőzéssel kapcsolatban.
Hende: A soá elválaszthatatlan része történelmünknek
A soá történelmünk legnagyobb nemzeti tragédiái között van, miénk a szégyene, a vesztesége és a gyásza is - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredes...
Rogán: A módosítások a devizahitelesek érdekeit szolgálják
A bankok a megemelt kamatokon, és az elmúlt időszakban a devizahiteleseken iszonyatos mennyiségű pénzt kerestek, az ott keletkezett tisztességtelen profitot vissza kell adniuk - közölte a Fidesz...
Kiírták a pályázatot a diplomamentésre
Megjelent a kormány diplomamentő programjának pályázata, e szerint július 14-től év végéig lehet jelentkezni a nyelvvizsgára felkészítő ingyenes tanfolyamokra - számol be róla a Magyar Nemzet.
Ajánló
A mai lapszám legfontosabb hírei:
Kezdődhet a 3-as metró síncseréje
Szerda éjjel sajtóbejárást tartott Szabó Szabolcs, az Együtt–PM politikusa a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Kőér utcai járműtelepén. Szerinte minden forrást elvont a 4-es metró...
Hallgatagok a „palotaárusok”
Bírósági szakban van két terézvárosi ingatlaneladási ügy, tízben pedig még folyik a nyomozás. S mint lapunk megtudta, a sértett VI. kerületi önkormányzat a Legfőbb Ügyészségen panaszt...
Bíróságra ment a Brokernet egyik károsultja
Kártérítési pert indított a pénzügyi tanácsadással foglalkozó Brokernet Zrt., illetve annak jogutódja, a Quantis Consulting Zrt. ellen egy becsapott ügyfél, akit a cég egyik ügynöke...